Logisztikai központ Prague-Rudna területén, raktárépület Rudna területén, disztribúciós központ Prague-Rudna területén

A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlan vállalata a mai napon ismertette a 2016-os évben Kelet-Közép-Európára vonatkozó teljes éves tevékenységét

Működési teljesítmény

A vállalat 1,8 millió négyzetméternyi területet adott bérbe Kelet-Közép-Európában. Ebből az új bérleti megállapodások 700 000 négyzetmétert, míg a megújított szerződések 900 000 négyzetmétert tettek ki, a rövidtávú megállapodásokkal együtt. A kelet-közép-európai portfólió kihasználtsága rekordmértékű, 96,4%-os szintet ért el.

Az év végén a Prologis kelet-közép-európai portfóliója 4,5 millió négyzetméter volt.

A Prologis rekord évet zárt globálisan, Európában és a kelet-közép-európai régióban is,”- mondta el Martin Polak, a Prologis kelet-közép-európai regionális vezetője. A kihasználtság szintje és a bérbeadási tranzakciók volumene is történelmi csúcsot ért el, és magas értéknek lehettünk tanúi az ügyfélmegtartási arány esetében is - öt ügyfelünkből négy megújította velünk bérleti szerződését." 

Befektetési tevékenység

2016-ban a Prologis befektetett mind a négy kelet-közép-európai országban, ahol aktívan működik. A vállalat 18 új fejlesztést indított el, összesen 331 000 négyzetméternyi területen - ennek 70 százaléka build-to-suit, 30 százaléka spekulatív beruházás. Az új fejlesztések száma mintegy 65%-kal növekedett 2015-höz képest. A vállalat tovább folytatta körültekintő beruházási stratégiáját olyan kulcsfontosságú piacokon, amelyeket alacsony üresedési ráta jellemez.

Elindított fejlesztések:

  • 56 000 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése a Tesco számára a szlovákiai Prologis Park Galanta-Gan területén
  • 42 200 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése az Agata számára a lengyelországi Prologis Park Piotrków II területén
  • 30 300 négyzetméter előre bérbe adott épület fejlesztése egy kiskereskedőnek a csehországi Prologis Park Prague-Jirny területén
  • 21 700 négyzetméter spekulatív épület fejlesztése a szlovákiai Prologis Park Bratislava területén
  • 21 000 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése a Waberer's számára a Prologis Park Budapest-Sziget területén

Befejezett fejlesztések:  

  • 34 200 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése a Sportisimo számára a csehországi Prologis Park Prague-Rudna területén
  • 22 300 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése az Arvato Polska számára a lengyelországi Prologis Park Stryków területén
  • 21 500 négyzetméter, teljesen bérbe adott spekulatív épület fejlesztése a Prologis Park Budapest-Sziget területén
  • 20 500 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése a Mall.cz számára a csehországi Prologis Park Prague-Jirny területén
  • 11 740 négyzetméter build-to-suit épület fejlesztése a Geis számára a lengyelországi Prologis Park Stryków területén

2016-ban a Prologis 14 épületet adott át összesen 251 000 négyzetméternyi területen, ezek közül nyolc fejlesztést kezdtek meg és fejeztek be ugyanabban az évben.

Az elmúlt év volt a Prologis legaktívabb éve a kelet-közép-európai régióban 2008 óta” mondta Polak. Az üresedési ráta alacsony szintje jelentős mértékben hozzájárult a megnövekedett fejlesztési tevékenységhez, az ügyfelek pedig gyorsabb döntéseket hoztak a területeket illetően, figyelembe véve a csökkenő készleteket.”

Felvásárlások

A Prologis megvásárolta az M0 Central Business Park-ot Magyarországon, ezzel két új, összesen 31 400 négyzetméternyi, teljes kihasználtsággal működő épület vált a Prologis Park Budapest-Sziget részévé. Ezen felül a vállalat három hektár földet vásárolt a Prologis Park Prague D1 East-ben, valamint 22,6 hektárt a Prologis Park Bratislava területén. 

Díjak

A Prologis két rangos díjat nyert el a 2016 Eurobuild CEE Awards-on. A vállalatot az „Az év raktárfejlesztője a kelet-közép-európai régióban” és „Az év raktárvezetője Lengyelországban” kategóriákban tüntették ki. Utóbbi díjat Marta Kostyk, a Prologis alsó-sziléziai régiójának üzemeltetési menedzsere vehette át.

A Prologis Magyarországon

2016-ban a Prologis három fejlesztést indított el, összesen 43 000 négyzetméteren, közülük egy projektet az év végéig be is fejezett. Mindhárom épület 100 százalékos kihasználtsággal rendelkezik. Az elmúlt évben a vállalat összesen 245 000 négyzetmétert adott bérbe. Az év végével a kihasználtság szintje 98,1 százalékon állt, meghaladva a kelet-közép-európai 96,4 százalékos átlagértéket. Az ügyfélmegtartás aránya 87 százalékos volt.

„A logisztikai helyszínek iránti kereslet tovább növekedett 2016-ban, ami új fejlesztéseket és rekord magas kihasználtsági szintet eredményezett,” mondta Kemenes László, a Prologis magyarországi ügyvezetője. „Teljesítményünk tükrözi elhivatottságunkat ügyfeleink felé. Kiemelkedő portfóliónkkal és elérhető, építési engedéllyel rendelkező helyszíneinkkel készen állunk arra, hogy megfeleljünk a felmerülő igényeknek a következő évben is.”

A kelet-közép-európai régióban a Prologis négy országban aktív, teljes portfóliója eléri a 4,5 millió négyzetmétert, amivel a régió vezető ipari ingatlan szolgáltatójának számít (2016. december 31-i adatok alapján).

MÉDIAKAPCSOLATOK

Hajagos Rita
Managing partner, Red Lemon Media
+36 70 333 04 04
[email protected]

KEZDJÜK EL!

Minden kapcsolat egy beszélgetéssel kezdődik. Csapatunk azért van itt, hogy segítsen.