Áttekintés

A logisztikai ágazatban a fenntarthatóság már régóta elsődleges kérdés, amelyet elsősorban az épületek tervezése és az energiahatékonyság jellemez. Az e-kereskedelem jelentős növekedése és a logisztikai kereslethez való hatalmas hozzájárulása mellett indokolt ezt az új és egyre növekvő felhasználást figyelembe véve értékelni a fenntarthatóságot is.

A teljes ellátási lánc környezeti hatásaira kiterjedő alapos tudományos kutatások alapján az e-kereskedelem hozzájárul a kereskedelem fenntarthatóságának javulásához. A javuló fenntarthatóság kulcsa a kereskedelemben a szállítás környezeti hatásainak csökkentése – az Egyesült Államokban jelenleg ez a felelős a legnagyobb kibocsátásért. Az e-kereskedelem ezen a területen jóval hatékonyabb. Azzal, hogy a termékeket kamionnal és teherautóval szállítják ki, egyidejűleg számos ügyfélhez, és nem kell minden egyes fogyasztónak külön odautazni értük az üzlethez, az áruszállítás karbonlábnyoma a CO2 egyenértéket tekintve több mint 50%-kal csökken. A fuvarozó vállalatok továbbá (a nagyobb fogyasztói járműparkhoz képest) gyorsabb ütemben vezetik be az elektromos járműveket, ami a hagyományos vásárlási formához képest még inkább növeli az online vásárlás CO2-megtakarítását. Bár az e-kereskedelemben több csomagolóanyagra van szükség, ez a többlet nem haladja meg a szállítással kapcsolatos megtakarításokat. Összességében, a hagyományos kereskedelemmel összehasonlítva, a becslések szerint a teljes szállítói láncra kiterjedő környezeti hatás nagyjából 15%-kal alacsonyabb az online vásárlás esetében.

Bevezető

Az MIT, a GRESB, a Carbon Management és más jelentős kutatóintézetek által végzett átfogó statisztikai modellezés révén sikerült számszerűsíteni az egyes kereskedelmi módok karbonlábnyomát. A karbonlábnyomok a teljes szállítói láncra kiterjedő figyelembevétele alapján kijelenthető, hogy az e-kereskedelem a hagyományos kereskedelemnél fenntarthatóbb. Mivel a környezeti hatások többségéért a szállítás a felelős, az e-kereskedelem a gyűjtő szállításnak köszönhetően lényegesen hatékonyabb. A jövőben ráadásul a kibocsátások további csökkenése várható, mivel az ellátási lánc további optimalizálása környezeti és üzemeltetési előnyökkel is jár. A jelenlegi fenntarthatósági előnyöknek három olyan vonatkozása van, amelyekből fenntarthatósági szempontból hosszú távon, együttesen jelentős előny származik:

  1. Helyszínválasztási stratégia – a folyamatosan fejlődő szállítói lánc pozitív hatással jár. Az ellátási lánc egyre inkább csökkenti a hálózati műveletek és a végfogyasztók közötti távolságot, ezzel csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást, a teljes megtett út hosszát és az üzemeltetési költségeket egyaránt.
    • Okok és következmények: Az áruknak a végfogyasztók közelében történő elhelyezése környezeti hasznot eredményez azáltal, hogy összegyűjtik a csomagokat és így maximálisan kihasználják a városba belépő szállító járművek kapacitását. A Last Touch® és a városon belüli elosztó rendszerek (ezek meghatározását lásd a kereskedelmi ingatlanok kategóriáiról szóló kétrészes korábbi jelentésünkben) működéséhez szükség van rá, hogy a fogyasztók közel legyenek, de ezek a rendszerek a hatékonyabb elosztás révén a szállítással járó teljes kibocsátás csökkentésére is lehetőséget nyújtanak (lásd 1. ábra). Ezt a szállítási stratégiát a leghatékonyabb útvonalválasztást lehetővé tevő analitika és technológia segíti. A tudományos kutatások szerint az e-kereskedelem környezeti hatásainak a szállításra eső része kevesebb mint a fele a hagyományos vásárlásénak még akkor is, ha figyelembe vesszük a magasabb visszáru-arányt (lásd 2. ábra).

    1. ábra
    AZ E-KERESKEDELMI HÁLÓZAT RÉVÉN A SZÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN ELÉRT JELENTŐS MEGTAKARÍTÁS

    Prologis kutatás 1. ábra
     
  2. Értékesítési csatorna – az e-kereskedők a rendelések összegyűjtése és a hálózatok optimalizálása révén folyamatosan csökkentik a költségeket. Az áruk mozgásának integrált és optimalizált hálózatba történő koncentrálása révén az online vásárlás karbonlábnyoma akár 50 százalékkal alacsonyabb lehet a hagyományos kiskereskedeleménél, ami annyit jelent, hogy az e-kereskedelem fenntarthatóbb a hagyományos kereskedelemnél.1 A különböző vásárlási szokások eltérő hatást gyakorolnak a környezetre. A vásárlások karbonlábnyomát többek között a kosárméret, a visszáru aránya és a megtett utazások száma is befolyásolja.
    • Okok és következmények: Amikor a fogyasztó online vásárol, nem kell elmennie az üzletig ahhoz, hogy kiválassza és megvásárolja a kívánt terméket. A megrendelését ehelyett összevonják más fogyasztók megrendeléseivel, majd teherautóval, egyetlen út során szállítják ki. Az MIT2 tanulmánya szerint a termékek szállításának ez a hatékonyabb módja jóval kisebb karbonlábnyomot eredményez annál az esetnél, amikor minden fogyasztó külön-külön elmegy az üzletig és vissza, ráadásul mivel egyre több árut rendelnek online, a hatékonyság is folyamatosan nő. Az e-kereskedelem esetében a hagyományos üzleti modellhez képest több csomagolóanyagra van szükség; ez a becslések szerint mintegy 1,0 kg CO2 egyenértéket eredményez, és ez felel az online vásárlás környezeti hatásainak többségéért. Ez a hatás azonban (körülbelül 25%-kal) alatta marad a hagyományos üzletben történő vásárlás által eredményezett szállítási hatásoknál (lásd 2. ábra).

    2. ábra
    SZÉN-DIOXID (CO2) KIBOCSÁTÁS KERESKEDELMI MÓD SZERINT

    Prologis Research kutatás 2. ábra

    Forrás: Environmental Analysis of US Online Shopping,
    MIT Center for Transportation & Logistics

  3. Technológia—a jövő megérkezett. Mivel a logisztikai ingatlanok tulajdonosai és bérlői egyre inkább igénybe veszik a megújuló energiát és a fenntartható építési technológiákat összesített karbonlábnyomuk csökkentése érdekében, a rövid és hosszú távú előnyök nagyon is valóságosak.
    • Okok és következmények: Az elektronikus járművekkel történő szállítás egyre nő, és már gazdaságilag is életképes. A csomagszállító járművek által megtett utak több mint 90%-ára a 150 kilométeres tartományon belül kerül sor – ez a távolság már zéró-kibocsátású járművel is elérhető.3 Az elektromos járművek növekvő alkalmazása révén az e-kereskedelem szállítással kapcsolatos környezeti hatása kevesebb mint a felére csökkenthető. A megrendelői és a befektetői oldalt tekintve a jövőben az lesz a legfontosabb, hogy a fenntartható kereskedelemmel kapcsolatos döntéseket közvetlenül a logisztikai ügyfelek hozhassák meg. Azok a megrendelők, akik környezetbarát technológiákba fektetnek be, továbbra is versenyképesek maradnak, és elnyerik a fogyasztók és a befektetők hűségét, hiszen a fenntartható kereskedelemmel kapcsolatos elvárások a továbbiakban egyre szigorúbbá válnak.

 

Esettanulmány: Európa-szerte egyre több fenntartható közlekedési technológia van.

A nagyobb európai városokban bevezették a zéró- és rendkívül alacsony kibocsátású övezeteket. A kamionok az éjszaka folyamán hajthatnak be a városba, amikor kicsi a forgalom, és ilyenkor szállítják ki az árukat a fogyasztók közelében található kisebb raktárakba. A termékeket napközben teherbiciklikkel és elektromos furgonokkal szállítják ki a fogyasztókhoz.

  • Következtetés—Az éjszakai szállítással hatékonyabbá válik a kirakodás és csökkenthető a kibocsátás.

Összefoglalás

A logisztikai ingatlanok a fenntartható tervezési funkcióknak köszönhetően vezető szerepet töltenek be a kereskedelmi ingatlanpiacon. A kedvező elhelyezkedésű logisztikai ingatlanok az e-kereskedelem korában egyre inkább kulcsszerepet töltenek be az ellátási láncok optimalizálásában és a fenntarthatóságban. Az elosztás koncentrációja a városok belterületén lehetővé teszi és egyre inkább megköveteli a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. Az e-kereskedelem térnyerése a fenntarthatóságot is elősegíti, mivel a vásárlással kapcsolatos utazásoknak a közvetlen kiszállítás révén történő összevonása a hatékonyság növelését eredményezi még úgy is, hogy figyelembe vesszük a plusz csomagolást és a magasabb visszáru-arányt is. A környezettudatos fogyasztási cikkek iránti kereslettel párhuzamosan növekszik továbbá a fenntartható elektromos járművek és szállítási technológiák bevezetése. Ez az elemzés a Prologis Research e folyamatosan változó témakörrel kapcsolatos tanulmányának az első része. A technológiák és a fogyasztói szokások változásával és az innovációk bevezetésével párhuzamosan a jövőben is folyamatosan vizsgáljuk a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéseket.

Ha többet szeretne megtudni a Prologis fenntarthatósággal kapcsolatos konkrét kötelezettségvállalásairól, kérjük, tanulmányozza a Fenntarthatóság c. oldalt a Prologis.com honlapon.

Jegyzetek

  1. Environmental Analysis of US Online Shopping, MIT Center for Transportation & Logistics
  2. Environmental Analysis of US Online Shopping, MIT Center for Transportation & Logistics
  3. U.S. National Renewable Energy Laboratory (NREL)

Jövőbe tekintő kijelentések

A jelen anyag nem tekinthető értékpapírok eladására vonatkozó ajánlatnak vagy értékpapírok vételére vonatkozó ajánlati felhívásnak. A jelen anyagnak nem célja bármilyen cselekvésre való ösztönzés, kizárólag a Prologis ügyfeleinek általános tájékoztatása.

A jelentés részben általunk megbízhatónak tartott nyilvános információkon alapul, azonban nem állítjuk, hogy ezen információk pontosak vagy teljes körűek, ezért ezekre nem lehet hivatkozni. A jelentés nem tartalmaz a benne foglalt információk pontosságára és teljességére vonatkozó kijelentést. A kifejtett vélemények kizárólag a jelentésben szereplő időpontban érvényes saját véleményeink. A Prologis minden felelősséget kizár a jelentéssel kapcsolatban, beleértve a jelentésben szereplő vagy a jelentésből származó kijelentésekkel, hibákkal vagy hiányosságokkal kapcsolatos közvetlen vagy közvetett garanciákat.

Az itt foglalt becslések, előrejelzések vagy feltételezések jövőbe tekintő kijelentések. Bár hisszük, hogy a kijelentésekben megfogalmazott elvárások reálisak, nem garantálhatjuk, hogy ezek a kijelentések helyesnek bizonyulnak. A becsléseket ismert és ismeretlen kockázatok, bizonytalanságok és egyéb tényezők befolyásolhatják, amelynek következtében a tényleges eredmények jelentős mértékben eltérhetnek az előre jelzettektől. E jövőbe tekintő kijelentések kizárólag a jelentés elkészítésének időpontjában érvényesek. Kifejezetten kizárjuk annak kötelezettségét, hogy a jelen anyagban foglalt bármelyik kijelentést frissítsük vagy módosítsuk annak érdekében, hogy az adott kijelentés alapjául szolgáló elvárásainkban vagy körülményekben bekövetkezett változásokkal összhangban legyen.

A Prologis előzetes írásbeli engedélye nélkül a jelen anyag semelyik része (i) nem másolható semmilyen formában és semmilyen módon és (ii) nem terjeszthető.

A Prologis Research

A Prologis Research kutatási osztálya négy kontinenst átfogva vizsgálja a piaci alap- és befektetési trendeket, valamint a Prologis ügyfeleinek igényeit, hogy segítséget nyújtson a piaci lehetőségek beazonosításához és a kockázatok elkerüléséhez. A csapat befektetési döntésekhez és hosszú távú stratégiai kezdeményezésekhez járul hozzá, valamint iparági jelentéseket és más kutatási riportokat publikál. A Prologis kutatásai az ügyfelek üzletágait érintő piaci dinamikákat, valamint az ellátási lánc problémáit és a logisztikai- és ingatlanpiac fejlődését vizsgálják. A Prologis elkötelezett kutatócsapata a vállalat összes osztályával együttműködve dolgozik azon, hogy elősegítse a Prologis piacra lépését, bővülését, akvizícióit és fejlesztési stratégiáit.

A Prologisról

A Prologis Inc. világszerte vezető az ipari ingatlanok területén és kiemelt figyelmet fordít a magas növekedési rátával és magas belépési korláttal rendelkező piacok iránt. 2019. szeptember 30-i adatok szerint a Prologis 19 országban, konszolidált alapon vagy konszolidálatlan vegyesvállalatokon keresztül összesen körülbelül 74 millió négyzetméter létesítményt és fejlesztési projektet birtokol részben vagy egészben. A Prologis körülbelül 5100, különféle piacokon tevékenykedő ügyfelének ad bérbe modern disztribúciós létesítményeket, elsősorban vállalatközi és kiskereskedelmi/online értékesítési területeken.

Régebbi kutatás
A legelőnyösebb megoldások a munkaerő toborzására, képzésére és megtartására a logisztikai központokban
Újabb kutatás
Piaci bérleti díjak áttekintése, 2019: A működési feltételek és a fejlesztések gazdaságos megtérülése átlagon felüli bővülést eredményeznek

KEZDJÜK EL!

Minden kapcsolat egy beszélgetéssel kezdődik. Csapatunk azért van itt, hogy segítsen.