Teresin super-pharm
 

A Super-Pharm meghosszabbította a Prologis Park Teresissel való 9600 négyzetméternyi raktárterületre vonatkozó szerződését, és egyúttal további 12 600 négyzetméternyi területre is szerződést kötött. Lengyelország egyik legnagyobb drogériaáruházlánca így összesen több mint 22 000 négyzetmétert foglal majd el a Prologis Varsó melletti modern raktárkomplexumában.

"A Prologis olyan partner, aki ismeri az igényeinket, és mindig képes ennek megfelelően alkalmazkodni is hozzánk. Az eddigi sikeres együttműködés egy olyan csapattal, amelyre mindig számíthatunk, nemcsak arról győzött meg minket, hogy tovább maradjunk, de arról is, hogy kibővítsük a bérelt területünket" - mondta Karolina Szuba, a Super-Pharm COO, igazgatósági tagja.

"Örülünk, hogy a Super-Pharm ismét bizalmat szavazott nekünk azzal, hogy meghosszabbította bérleti szerződését a Prologis Park Teresinben. Ez is azt bizonyítja, hogy a hosszú távú együttműködések alapja a jó kapcsolatok kiépítése, és raktáraink megfelelő feltételeket biztosítanak a fejlődéshez. A Super-Pharm esetében kulcsfontosságúnak bizonyult a park stratégiai elhelyezkedése, valamint az, hogy az épületet is saját igényeihez formálhatta" - mondta Emilia Błądek , a Prologis bérbeadási és ügyfélélmény-menedzsere.

A Prologis Park Teresin három épületből és megközelítőleg 160 000 négyzetméter logisztikai területetből áll. Mivel a Wiskitki csomópontban található, így ideális feltételeket biztosít belföldi és nemzetközi disztribúcióhoz egyaránt, ugyanis saját vasúti mellékvágánnyal, valamint a DK92-es út és az A2-es autópálya összeköttetésével is bír. A park előnyei közé tartozik a számos zöldterület mellett a tömegközlekedéshez való közvetlen hozzáférés is. Az épületek számos kényelmi szolgáltatással vannak felszerelve, például intelligens mérőrendszerekkel és LED-es világítással

Akár egy bevált partnert keres, akár az üzletfejlesztésre megfelelő helyet, a siker kulcsa... Made In Prologis.

Régebbi cikk
Az ESA logistika a Prologis Park Prague-D1 Ostředek első épületének mind a 4.600 négyzetméterére bérleti szerződést kötött
Újabb cikk
Két további spekulatív épülettel turbózzák fel a Prologis Park Prague-D1 Ostředeket

KEZDJÜK EL!

Minden kapcsolat egy beszélgetéssel kezdődik. Csapatunk azért van itt, hogy segítsen.