Prologis Strandröplabda Bajnokság 2018, Csehország

Az egészséges életmód előmozdítása és a barátságos versengés egyaránt a Prologis vállalati kultúrájának része, amelyet kitűnően példáz a strandröplabda bajnokság. A sorban hatodik rendezvényt a Prologis szeptember 7-én tartotta a prágai Žluté Lázně területén, ahol összesen 15 csapat mérkőzött meg a bajnoki címért az eleinte esős, majd napsütésbe átforduló kora őszi ég alatt.

A strandröplabda bizony nem egy sétagalopp – a játékosoknak egy sprinter gyorsaságára, egy freerunner egyensúlyérzékére és egy hegyi kerékpáros kitartására egyaránt szükségük van. Technikájáról, állóképességéről és sebességéről minden versenyző tanúbizonyságot tett, a döntőbe jutott csapat pedig még egy harmadik fordulót is kiharcolt magának a profikkal az idei évben.

Az első helyet, egyúttal a bajnokság győztesének címét az All Blacks csapata (Prologis & Maurice Ward) szerezte meg. A DHL csapata végzett a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig a DB Schenker csapata állhatott.

„Az ilyen események változatos háttérrel rendelkező embereket hoznak össze a barátságos mérkőzés jegyében - ez alól hatodik tornánk sem kivétel. Egy igazán élvezetes napot töltöttünk el a szabad levegőn, amely jól példázza az egészséges életmód és jólét népszerűsítésének minden előnyét” – mondta Martin Baláž, a Prologis csehországi és szlovákiai bérbeadásért és fejlesztésért felelős igazgatója. 

Szeretnénk megköszönni ügyfeleinknek és partnereinknek, hogy hozzájárultak hatodik strandröplabda bajnokságunk sikeréhez. 

Szeretettel várunk vissza mindenkit jövőre is egy eseményekben gazdag tornára.

Régebbi cikk
Csatlakozzon a Prologishoz az EXPO REAL 2018 eseményen, és tudjon meg többet a legújabb kelet- közép-európai logisztikai trendekről és befektetési lehetőségekről
Újabb cikk
A Prologis 125 000 eurót gyűjtött össze rákkutatásra a Stelvio for Life 2018-as jótékonysági eseményén

KEZDJÜK EL!

Minden kapcsolat egy beszélgetéssel kezdődik. Csapatunk azért van itt, hogy segítsen.